Központ, 2009. november 25.

A közelmúlt politikai eseményeinek köszön­hetően egyesek analógiát véltek felfedezni a magyarországi MSZP-Fidesz és az erdélyi RMDSZ-MPP (korábban MPSZ) viszonyban. Valóban, sok közös vonás található az MSZP és az RMDSZ között, mind a két párt hosszú éveken keresztül gyakorolta a hatalmat, másfelől pedig azonos politikai elveket vallottak és a nevük által is közösséget vállalt egymással a Fidesz és az MPP. Mégis, az utóbbi egy-két év változásai különbözőfejlődést hoztak az említett pártok életében: az MSZP „hosszas, következes munka” árán visszaordíthatatlanul lemorzsolta szavazóbázisát, az RMDSZ hanyatlása lassult az utóbbi időben, a Fidesz hosszú szünet után ismét készül hatalomra lépni, az MPP pedig a túlélés határán vergődik.

„A szegény embert az ág is húzza”, egy reménykeltő EP-választást követően a polgári oldal elveszítette végvárát, Udvarhelyt, azután pedig a „püspöki kar” is kivonult az MPP-ből, és ezen kívül is több belső viszály gyengítette, emésztette az amúgy is erőtlen és túl fiatal pár­tot.

Marosvásárhely magyarsága nem gyenge és nem erőtlen; tudta ezt az MPP vezetősége is, és a Köcsög utcai monopólium ellenére volt néhány próbálkozásuk a helyi térhódításra. A legemlékezetesebb (és valljuk be: legötletesebb) próbálkozásuk a tavalyi helyhatósági választások alkalmával bevetett „Bölöni-kártya” volt, hisz a jónevű lábdarúgónkat használták már a szabadesésben lévő magyar és román futball meg­mentésére, most pedig a politikai érdekek elérése lett volna a cél. Hamar kiderült, hogy az „ötletgazdáknak” nem volt erre engedélyük a „hi­vatalos szövetségtől”, és „jelöltjük” visszalépett, még az elindítása előtt.

Néhány napja Vásárhelyen sajtótájékoztatót tartott a meggyengült MPP elnöke. A sajtó képviselői előtt az elnökválasztással kapcsolatos álláspontjukat fejtették ki, de nem hiszem, hogy érdemes volt emiatt 200 kilométert utazni Székelyudvarhelytől idáig és vissza. Valóban: Marosvásárhely megérdemelne egy erősebb pol­gári politikai képviseletet, amely, a piaci verseny­hez hasonlóan, lépésre késztetné az RMDSZ-t az eredményesség felé, de az a benyomásom, hogy itt nincsenek markáns személyiségek a polgári párt mögött, és az udvarhelyi centralizáltság és a korábbi püspöki befolyás nem engedte a sza­bad fejlődés útjára a párt helyi szervezetét. Jó lenne megtalálni azokat a kereteket, amelyek között eredményesen fejlődhetne a város polgári politizálása.

Ferencz Zsombor