Válságkampány

Központ, 2009. november 4.

Az átlagember számára is egyre világosabb, hogy válságos időket élünk, ez határozza meg mindennapjainkat. A  gazdasági válság miatt sokan takarékossági intézkedéseket hoznak, le­faragnak költségeikből és arra töreked­nek, hogy a szükséges kiadásokhoz megszerezzék az anyagi forrásokat.

A válság begyűrűzött a politikai életbe is, ma már lehetetlen nyomon követni, hogy hány meg hány kormány, miniszter, prefektus, államtitkár és intézményigazgató váltotta egymást az utóbbi hetekben az országos és a helyi politikában.

Ebben a gazdasági és politikai környezetben indította kampányát Kele­men Hunor, az RMDSZ államelnök­jelöltje. Az út mentén megjelentek a nagy plakátok. Nincs baj a plakáttal, sem Kelemen Hunor arcképével, de ez már a sokadik kampány, amit ugyanazokra az elemekre építenek. Levitézlett politiku­saink és az „önkéntesek” végigzarán­dokolják a magyarlakta vidékeket, kinyomtatnak több ezer szórólapot, elköltik az erre szánt pénzalapot… Ez így jól is lenne, de most, a válság idején feltesszük a pragmatikus kérdést, miért? Jobb lesz-e ezáltal az erdélyi magyarok élete, jobb lesz-e a magyarság megítélése, lesznek-e konkrét politikai és gazdasági eredmények a választás nyomán? Van-e még ütőkártyája a Kele­men Hunor áltat képviselt politikai alakulatnak, amit nem játszott ki az elmúlt húsz év során? Maradt-e még becsület azokban a politikusokban, akik nem hallgatták meg a választók akaratát, csak folyton azt hangoztatták, hogy ők az egyetlen romániai magyar érdekképviselet? Miért kellett azt hajtogatni, hogy az egykamarás parlament megszavazása csak az államelnök politikai húzása, amikor minden politikus (román és magyar egyaránt) tudja, hogy a szavazóktöbbsége egysze­rűbb, olcsóbb és hatékonyabb politikai apparátust óhajt? Nem lett volna célszerűbb elfogadni, hogy elegünk van a politikai (túl)szereplésekből (nemzetiségtől függetlenül) és támogatni kellene a mielőbbi népszavazást a parlament karcsúsításáról, nem pedig ellenezni? Nem lett volna egyszerűbb tudomásul venni, hogy a látványelemek helyett inkább jobb gazdasági környezetet és jobb közhangulatot szeretnénk? Nem lett volna hatékonyabb a kampány, ha célként például azt tűzték volna maguk elé, hogy javítsák a magyarok megítélését a románok körében, hogy ezáltal jobb gazdasági és szociális kapcsolatokat tudjunk kiépíteni?

A jelek szerint még távol vagyunk attól, hogy politikusaink is tudomásul vegyék a válságot, hogy rádöbbenjenek: nincs már időnk és pénzünk unalmas kampányokra, nincs már szükségünk üres szólamokra, inkább konkrét ered­ményeket és pragmatikus politizálást akarunk.

Ferencz Zsombor